Latest
Magángimisek az "év meccsén"
Magyarország-Montenegró 3:1
A legokosabbak a Magángimibe járnak
Frissen avatott elsősként nem tudhatom biztosra, hogy mennyire számít újdonságnak ez a röpke kis ,,fejlemény”, de újdonsült MAGÁN-ÉLEThez szerződött riporterként jó ötletnek találtam debütálni ezzel a jelentős (de semmi esetre sem aggasztó) észrevétellel.
A büfénél sorakozva lettem figyelmes az ablakon túl magasodó fa lombjai között szúrós szemmel engem figyelő jószágra.
Az avatás – egy elsős szemével
Amikor az elsősök belépnek új középiskolájukba, számíthatnak pár újdonságra. Például új tanáraik és osztálytársaik lesznek. Ez a két legfontosabb változás. De vannak más hagyományok is, amelyek a legtöbb iskolában jelen vannak. Ilyen például a gólyatábor és az avatás. Az elsőt az elsős diákok általában izgatottan várják, míg a másodikat már
Tanárfaggató
Öten a tanári pályáról, vagyis néhányan a kedvenc tanáraink közül elmesélték, mi vezette őket a katedra elé.
Miért választotta a tanári pályát?
Hol mindenhol dolgozott eddig tanárként?
Mikor és hogyan kezdett el tanítani iskolánkban, a Magángimiben?
Musitz Marietta:
Sosem voltam igazán álmodozó típus, mindig racionálisan láttam az itteni lehetőségeket, meg
Holt költők társasága
Az irodalom mindig is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, az utóbbi pár évben pedig kezdtem egyre inkább érdeklődni a költészet és az írás iránt. Ez a történet elsősorban könyves változatában jutott el hozzám, ami nagyon megfogott engem, ezért úgy döntöttem, megnézem a filmet is. Le voltam nyűgözve, és bármennyire is
Hol bulizzunk?
Szerdahelyen sajnos nincs sok hely, ami bulizásra alkalmas, és mivel jómagam is szeretek kijárni néha, és jó zenékre bulizni, ez engem is sajnálattal tölt el. A fiatalság, de általánosságban mondhatni minden ember igényli a zenét, és egy helyet, ahova hétvégente elmehet, ihat egy sört, és jó zenék szólnak. Szerencsére pont