Hodossy Noé

Az éj leszállt, újhold vakítja az eget, Csepereg az eső és hozza magával a telet. Mintha csapdába csaltam volna a lelkem, Társaim nélkül, egy másik ember lettem. A fák susognak, s makkok potyognak, Borostyán porlasztja falait a kunyhónak. A faház még áll, talán élet is van benne, Kéményből füst száll,

A trópusi viharok lángoló haragja, egeket érő hullámok a semmi közepén. A delejtűm közel a téves utat mutatja, s én a hánytató tengeribetegség kezdetén.